Hírek‎ > ‎

2010.08.29. - Ünnepélyes vesperás hétfőnként

Talmácsi József, 2010. aug. 29. 9:24   [ 2017. szept. 24. 11:32 frissítve ]
Az iskolai tanév folyamán minden hétfőn,
az esti fél hetes szentmise után 19 órakor 
ünnepélyes vesperást
imádkozunk a hívekkel a piarista templomban.





Boldogasszony vecsernyéje - 2011.09.12.

Boldogasszony vecsernyéje

Fényképezte: Nagy Attila SchP




"Az új és örök szövetség Főpapja, Krisztus Jézus, magára véve az emberi természetet, a földi számkivetésbe magával hozta azt a himnuszt, amely a mennyei hazában öröktől fogva zeng. Az egész emberiséget maga köré gyűjti, hogy vele együtt énekelje az istendicséret ezen énekét. E papi feladatát ugyanis Egyházán keresztül folytatja, mely nem csupán az Eucharisztia ünneplésével, de más módokon is, főleg a zsolozsma végzésével dicséri szüntelenül az Urat, s jár közben az egész világ üdvösségéért. Amikor tehát a papok vagy a Krisztus-hívők a pappal együtt a dicséret e csodálatos énekét zengik, akkor ez a Vőlegényéhez beszélő menyasszony hangja, sőt Krisztus és az Ő testének imádsága az Atyához. Ezért a zsolozsmát közösségben lehetőleg énekeljék, s mindazok, akik a szent zsolozsmát közösségben végzik, a rájuk bízott feladatot mind a lélek belső odaadásával, mind magatartásuk külső megnyilvánulásával a lehető legtökéletesebben teljesítsék."

(vö. a II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum Concilium kezdetű konstitúciója a szent liturgiáról, 83-84; 99)