Hírek‎ > ‎

2012.11.19. - Régi rítusú mise Szent Erzsébet ünnepén

Talmácsi József, 2012. okt. 28. 10:08   [ 2012. nov. 15. 10:57 frissítve ]
„Megnyitja tenyerét a szegénynek
és kinyújtja kezét a szűkölködő felé.
” 
(Péld 31,20)

2012. november 19-én (hétfőn) 18.30 órakor,

énekelt nagymise

lesz

Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepéről

a római rítus rendkívüli formájában

a kecskeméti Piarista Templomban. 

A zenei szolgálatot a Piarista Templom Liturgikus Kórusa látja el.

Orgonál: Göttinger Márk

Énekel: Sipos Soma

Elhangzanak korabarokk angol szerzők, valamint H. Schütz és J.S. Bach művei





A kecskeméti Szent Erzsébet templom oltárképe

Árpád-házi Szent Erzsébet
(Barsi Balázs - Telek Péter-Pál: Magasság és mélység című könyvéből)


Szent Erzsébet földi mércével mérve rövid élete itt a földön a szeretet kiteljesedésének gyönyörű története. Huszonnégy esztendő elég volt számára, hogy a legmaradandóbbat alkossa, amit csak ember alkothat: a szeretet soha el nem enyésző művét. Valójában saját maga vált tökéletes műalkotássá, mert kezdettől fogva végig hagyta magát Istentől alakítani.

Élete bizonyság arra, hogy nem az szolgálja osztatlan szívvel az Urat, aki lemond minden földi szeretetről, hanem aki élete minden mozzanatát a szeretet egyetlen hatalmas kalandjának szerves részévé teszi. A mi szívünket a sokféle szeretet osztja meg, mely sok, egymásnak gyakran ellentmondó gonddal és aggodalommal jár. A sokféle szeretet egyidejűsége csak akkor engedhető meg, ha mind a szeretet tiszta forrása felé mutatnak, egyébként meg sem érdemlik a szeretet nevet.

Számunkra megdöbbentő és szinte hihetetlen, hogy valaki, aki boldog szerelemben élt férjével és ráadásul fejedelmi körülmények között, nem csupán gesztusszerűen jótékonykodott, hanem odaadó szeretettel törődött a legszerencsétlenebbekkel. Valóban Erzsébet irgalmassága nem pótcselekvés és nem is lelkiismereti kényszer, hanem egyszerűen és természetesen fakadó szeretetmegnyilvánulás, amely ugyanolyan szoros kapcsolatban van Krisztus iránti, kora gyermekségétől megmutatkozó bensőséges ragaszkodásával, mint az a hitvesi, baráti és testvéri szeretet, mely Lajoshoz fűzte.

Hogy mennyire valódi ez a szeretet, az a próbatételből derül ki: Erzsébet őszinte fájdalommal és keserves sírással gyászolta meg férjét, és – tovább szeretett. Nem süppedt bele gyászába, nem sajnálta és nem sajnáltatta magát, hanem a kölcsönös szeretet ajándékainak elfogadása után most egészen az ingyenes szeretet gyakorlásának szentelte életét. Lajos tehát életében és halálában egyaránt önmaga fölé emelte és Krisztushoz kötötte, mint ahogy ő is Krisztushoz vitte közelebb férjét annak életében, de halála után is.

Szent Erzsébet példája csak még egyértelműbbé teszi előttünk az alternatívát: vagy minden körülmények között következetesen a Szeretetet választjuk, vagy a kisebb és nagyobb szeretetek között lavírozva végül is ellene döntünk, s a halálban maradunk.